2016. április 12., kedd

1.fejezet
Luhan vagyok
~Luhan~ 

Sok szerelmes sztori egy véletlen és csodás találkozással kezdődik. Rómeó megtalálja Júliát, az igazit. Nos az én sztorim nem teljesen ilyen. 
Luhan vagyok, egy átlagos másodéves a középiskolában. Az életemben nincs semmi érdekes. Sokan azt mondják, hogy ilyenkor van az életünk csúcspontja, hát valakinek biztos. Apukám katona, ezért külföldön él, én pedig egy vénasszonnyal, aki a "bébiszitterem". A pártalálás szempontjából is szerencsétlen vagyok. 16 év során még egyszer sem voltam szerelmes.

A tanévnyitó reggelén kipattantam az ágyból, magamra kaptam az egyenruhát és szokásosan becsaptam Bertára az ajtót.Mindig pontosan szoktam beérni, kivéve a mai napot. Mire odaértem az osztályok már felsorakoztak az udvaron, Szerencsére felismertem Sehun fejformáját, így betájoltam az osztályomat. Mögötte állt egy magas fiú, akit még nem láttam ezelőtt. Befutottam mellé. Az arca sem volt ismerős, ezek szerint nem bukott le. Lassan rám szegezte a tekintetét. Álla széles, haja pedig szőke volt. A szeme barnásan csillogott a korai nap fényével játszva. Ebben a pillanatban megszólalt a himnusz. Azon agyaltam, hogy a végénél köszönjek-e neki vagy sem. Új diák, gondolom még nem ismer senkit. A himnusz végeztével még egyszer átsiklott rajtam a tekintete. Esküszöm megijedtem tőle, szóval nem szóltam hozzá.
-Hey Brother!- Fordult hátra Sehun üvöltve.
-Szia- próbáltam suttogni.
Elkezdett fecsegni a nyári élményeiről(természetesen az igazgató és egyéb emberek beszédei alatt,az ő szokásos "üvöltökmertmiértne" hangjával) Állítása szerint sok lánnyal melegedett össze a nyár folyamán. Ja, a lüke és a csajok.
-Neked is találtam egyet öcsém!Egy igazi szőke ciklon.
-Ja,képzelem,mint múltkor.
Legutóbb, amikor Sehun vakrandira küldött az a unokatestvéremmel találtam szemben magam. 
-Ne légy már olyan negatív!- ismét üvöltött,de az előbbieknél hangosabban.
-Shhhhhh-próbáltam elcsitítani azt a lepcses száját.
Megvető pillantást kaptam a jobb oldalamról. Sehun viszonozta ezt.
               Véget ért a dögunalom évnyitó. Felmentünk a tantermünkbe. 
-Üdvözöljétek Krist,az új osztálytársatokat! Kérlek mutatkozz be.- mondta neki az osztályfőnökünk.
-Kris vagyok,Vancouverből jöttem.-
Mosolygott egy rövidet és leült a mellettünk lévő padba Jimin mellé. Az én padtársam Sehun volt. Előttünk Kai és Krystal ült. Általában őket cseszegette az órák alatt. Két rettentő unalmas óra után végre tarthattunk egy kis szünetet. Sehun odaült a többi Brotherhez(név szerint Lay, Taehyung, Kyungsoo és Suho).Előhúztam a mesterien összeállított szendvicsemet.Beleharaptam,majd Krisre sandítottam. Egyedül ült a padban és az ablakon bámult kifelé. Melléültem.
-Szia!
-Szia.
-Luhan vagyok, miért jöttél ebbe a suliba?- semmi más nem jutott eszembe,azt sem tudom,hogy minek ültem ide mellé.
-Apám itt kapott munkát Szöulban. Ez volt az albérlethez legközelebbi iskola.- Miután befejezte a mondatát visszafordult az ablakhoz. Valaki megérintette a vállamat.
Jimin volt az~










5 megjegyzés:

  1. Szia^^
    Nekem tetszik^^ bar rovid lett,de attol meg jo es nekem meg tetszet^^ Egy kicsit szokatlan ez a paros,meg nem igazan olvastam KrisHan-t,mar hozza szoktam a HunHan hoz,de a KrisHan is aranyosak lehetnek egyutt:3
    De Sehun hogy-hogy Luhan unokatestverevel szervezte a vakrandit? vagy direkt igy akarta hogy legyen?
    Aranyos volt Luhan-tol hogy oda ment Kris-hez es beszelt vele,igaz hogy keveset de beszelelt:) Felnevetem annal a resznel amikor Lulu megijedt Kris-tol,hisz neha ijesztoen tud nezni.Kivancsi vagyok hogy Jimin mit akar.Koszonom hogy olvashatam<3 Varom a folytatast es elnezest az iras hiabaim miatt,nem vagyok magyar.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!Köszi,igyekszem folytatni hosszabb részekkel,a kis füzetemben már megvannak a következő részek.Ez azért ilyen rövid,mert prológusnak szántam xD köszi mindent~ Amúgy Sehun csak véletlen hozta össze az uncsitesójával :D

      Törlés
  2. Nem szeretnék roszmájú lenni, de ez még kevés. Fejezetnek sem nevezhető, annyira rövid.
    A történet jól indul, de tele sokásos klisékkel, mintha muszály lenne ugyanolyannak lennie, mint a többi fanficnek.
    Dolgoz egy kicsit többet a karakterek személyiségein, tanulj egy kis központozást, és használj bővebb leírásokat, mert azok sokkal hatásosabbak, mint a párbeszédek. Probálkozz kicsit jobban... én az első ficim akkor tettem közzé, amikor már el is tudtam képzelni, hogy omlik az esső a leírásom alapján.

    Himneseyo!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! köszönöm szépen a véleményt,ezt a részt egyfajta prológusnak szántam,azért ilyen kis rövidke.A többi(ami megvan a füzetemben) jóval hosszabb ennél.

      Törlés
    2. Ui:Megfogadom a tanácsaidat.:) Köszi :D

      Törlés